Ideges voltam... Itthoni dolgok miatt.... Sosem bocsáltom meg magamnak!
Csúnyán beszéltem vele... őt bántottam... Nem tudta hogy miket tartok magamban... Nem tudta milyen teher hozza ki belőlem... mert féltem elmondani! Megbántottam nem is hinnétek mennyire :(
Szakítani akart velem először... Majd sírt/sírtunk... majd olyat tett amit nem kellett volna... Elment valakihez...
Ordibáltam vele már kétségbeesésemben :S Olyanokat mondtam amit nem hittem hogy fogok :S
Hazament de félt tőlem... Csöndben voltunk egymás társaságában... Én haragudtam... ő félt...
Nem hangzott el... Nem mondta egyikünk se... nem mondtuk egymásnak: Szeretlek!
Én végül megnyugodtam és mondtam neki hogy szeretem... Mondogattam mondtam ne haragudjon de abban a helyzetben már nem tudtam nyugodt maradni...
Nem mondta... azt vártam kimondja de nem... nem tudta azt mondani hogy szeret :(
Nem szakítottunk... hisz már könyörögve mondtam neki hogy az idő gyógyít!
Neki nem ment tovább... Másnap egész nap csendes volt... mosolyogni se mosolygott... Nem beszéltünk sokat... Nem mondta hogy szeret... Itthon már előjött ismét... Nem bírta :( Szakítani akart velem! :'(
Én már elkeseredetten magyaráztam neki hogy tudom mit érez és hidje el rendbe jönnek a dolgok... Állandóan tudattam vele hogy mennyire szeretem... Eredménytelen...
Sírni kezdett.. én is a határán vagyok... Rákérdeztem szeret e... mondta igen... Megkérdeztem hogy szerinte fogja e bárki is úgy szeretni őt mint én... Azt mondta nem... Megkérdeztem ő tudna e rajtam kívül mást szeretni... azt monta nem...
Majd végül kimondta... Szeret!
Nem bírta tovább... Viszont kis idő mulva rendbe jött... megbékültünk... Szünetet javasoltam míg megérti kellek e neki... de nem volt rá szükség... Béke szállt le!
Szeret és én szeretem! Sajnálta, sajnáltam...
Újra rendben köztünk minden!
Nem tudom leírni mennyire fontos nekem Ő... Szavak nincsenek rá!
Örökre vele akarok lenni! Nem bírnám nélküle...
Szeretlek cicám
